Csirimoja műhelye: Egy életfa titkai (Hommage a Baktay)

2010 decemberében véletlenül kaptam egy hívást, hogy egy hölgy szeretné,az ha befejezném a nemezkép-sorozatát. Akkor még nem tudtam semmit erről a munkáról, ami később hónapokig meghatározta a mindennapjaimat.

Elmentem megnézni a sorozat elemeit: ekkor jöttem rá, hogy a képek papírmaséval ötvözött textilből épülnek fel, és a textil részek sem egészen nemezből készültek. De akkor miből? És hogyan épültek fel a képek? Vajon hogyan tervezhette a sorozat befejezését a készítő? Elvileg még 3 kép volt hátra...

Januárban elmentünk az elhunyt művésznő élettársához. Ő megmutatta a műhelyet, megmutatta a használt anyagokat: a papírmasé masszát, a kenderfilcet. És odaadta a hatalmas hungarocel-táblákat, melyek tervezését Patrícia már elkezdte. Ezeket elhoztuk.

Egyetlen táblán látszott valamelyest, hogy milyennek lett tervezve: ez volt a legnagyobb, és a sorozat utolsó darabja. Egy életfa vázlata volt rajta. Csak fekete filccel előrajzolt vonalak. Ezen kívül "munkaterület". Heteken keresztül gondolkodtam, hogy hogyan lehetne folytatni. Mind technikailag, mind tartalmilag homályos volt az út. Megkérdeztem volna az egyetlen embert, aki ismerte a táblák készítésének titkát, de ő már halott volt. Akinek az életfáját be kellett fejeznem, már nem élt.

Ez utóbbi lelkileg is megterhelt. Ugyan nem ismertem, de velem volt minden nap, próbáltam megfejteni a gondolatait, próbáltam megismerni. Életfát kellett készítenem neki, az övét befejezni. Végigírni az élete történetét, úgy, hogy szinte semmit nem tudtam róla. Aztán elengedni. Végül úgy fogtam fel, hogy ez az utolsó, befejezetlen alkotás az, ami még a földhöz köti. Amikor majd befejezem, akkor juthat el a legfelsőbb magasságokba.

Nagy lelkesedéssel álltam a munkához, szerettem volna a tőlem telhető legtöbbet beletenni a képbe - pont az előbb leírtak miatt. Végül július végére készültem el vele. A munkafolyamatot persze elfelejtettem dokumentálni, de a végeredményről van pár fotóm. Íme: