Tavasz volt, virág volt, nemez volt

A kizöldülést és kivirágozást felhívásnak vettem az akvarellfesték használatának elkezdésére. Mivel mindig is szerettem elvonatkoztatni a konkrétumoktól, és ezeken az álmos reggeleken rendszerint otthon hagytam a szemüvegemet is, meglehetősen absztrakt képek készültek. S mivel akkor éppen a minta kialakításának egy új módszerével kísérleteztem, szinte adta magát, hogy a kis festményeket gyapjúba transzformáljam.

Tavasz: akvarellek és pénztárcák, 2011

Átváltozók

Az ártéri erdővel kapcsolatos munkát hosszabbra, több formatervet, anyagtervet és darabot magába foglalóra terveztem. Viszont amikor láttam, hogy milyen koherens egészt alkot a három táska, és a további terveim pedig nem tudtak volna ennyire organikusan csatlakozni az előző darabokhoz, úgy döntöttem, kicsit eltávolodom a témától, és a formával való kísérletezésbe kezdek. Ide kapcsolódik egy liliomról készített vázlat, melynek sajnos nem született folytatása, viszont a virág kinyílásának folyamata visszaköszön a következő táskák variációiban.

A tervezésnél a következőket tartottam szem előtt: 

• természetes anyagok és színek használata
• praktikusság, biztonságosság
• többféle igényeknek való megfeleltethetőség, azaz egyszerű variálhatóság, alaki és funkcionális átalakíthatóság
• a lehető legegyszerűbb, de mégis organikus formák kialakítása: ezt finom ívekkel, gömbölyded felületekkel értem el.

A munkadarabokat úgy terveztem meg, hogy táskának és szobai tárolónak is lehessen őket használni, s az átalakítás ne vegyen igénybe több időt, mint egy egyszerű kinyitás-becsukás. Ezen kívül a táskák záródásai, fülei is cserélhetők hosszabbra-rövidebbre, vékonyabbra-vastagabbra, más anyagra és színre, valamint a táska több formában is hordható.

Az elkészítéshez festetlen barna szalag gyapjút, lenszálakat és kenderköteleket használtam. A sorozatot "Átváltozók"-nak neveztem el.

Átváltozók, 2011

Fotók: Pavlovits Máté, 2011

Emlékek

Nyár elején az ártéri erdőben sétáltunk a Kedvessel. Magával ragadott az a tömény, burjánzó szépség, ami ott várja az arra bóklászót: a hatalmas fák, négyöles törzsek, hullámzó ágak, leomló liánok, a víz csobogása, madarak, békák...Azért mentem ki, hogy kis akvarelleket, vázlatokat készítsek, de egy diófapác-rajz után nem tudtam folytatni. Letaglózott a szépség.

Viszont akkor már tudtam, hogy ide vissza kell jönnöm, és azt is, hogy rengeteg ihletet meríthetek az erdőből. Az idő múlásával folyamatosan jöttek az ötletek, s sajnos nem is tudtam őket egy mederbe terelni. Azért mégiscsak megpróbáltam, s pár napot kint töltöttem a gáton és az erdőben. Vázlatokat készítettem az egyes növényekről, a fák görbületéről, arról, hogy hogyan keresztezik egymást, arról, hogy hogyan hullámzik kérgük mintázata. Végül úgy döntöttem, hogy a nemeztárgyakban az érzéseimet, benyomásaimat próbálom majd megjeleníteni. 

Ehhez a feladathoz a selyem és a gyapjú ötvözését választottam, egy olyan formatervben, melyet már régóta érleltem magamban. Lényege, hogy a nagyobb táskák egyre vékonyodó szájrésze egészében nyúlik túl a táskán, s így önmagából képez záródást a tárolórésznek. Ez a tolvajbiztos záródás mellett némi méretbeli variálhatóságot is biztosít.

A selymet magam festettem, s a színeket a megfelelő árnyalatok érdekében magam kártoltam össze natúr és vegyileg festett gyapjúból. Íme az eredmény:

Emlékeim az ártéri erdőről, 2011, táskakollekció

Fotók: Pavlovits Máté, 2011