"Csak a Lélek fuvalma teremtheti meg az agyagból az embert."
Antoine de Saint-Exupéry
2008 nyarán Csirimoja nagy szomorúságba volt merülve. Diákmunkát már akkor sem igazán talált, igaz, címerzett egy napot, de azt is Pécsett, aztán hétfőnként angolt tanított. Igen ám, de kapott ő még májusban egy zsák nyers gyapjút. Szemeteset, szarosat. Azt először gondosan megtisztogatta, még Szegeden. A gyapjút nagy lavórokba áztatta, majd a vizet az ablakon kiöntöttem, az alattunk növő fenyőfa, és a szomszédság nagy örömére. Aztán, ezt a gyapjút megszárogattam, majd különféle savak, lúgok és festékek segítségével megfestettem őket. Heteken főttek hatalmas kondérokban a gyapjak, sajátos szagukkal töltve be a házat az amúgy is jelentős hőségben. Ezt újra szárítás követte. Végül jött a legnehezebb, hetekig tartó művelet, a fésülés. Ezt naphosszat, kutyakefék segítségével végezte. Amikor elkészült az első adag, rögtön nemezelt is belőle egy ici-pici cipőt, amit mostanra sajnos eszegetni kezdett egy moly. A gyapjú működött!
S ekkor jött egy üzenet Szokolszky Ágnes tanszékvezetőnktől, hogy a Pszichológiai Intézet művészeti pályázatot hirdet! Bármivel lehet pályázni!
Nagy magányában rögtön az jutott eszembe, hogy embereket hív majd, és együtt alkotnak valamit! Valami nagyot! Valami meséset! - Nem érezte problémának, hogy ez előtt csak nagyjából négyszer-ötször nemezelt, ebből mindössze egyszer képet, ami 20x30 cm nagy volt.
Elhívta a csapatot, és képet tervezett, több mint egy méter hosszút, több mint fél méter magasat. Gyapjút festett és fésült hozzá, lankadatlan. És amikor az öt grácia összegyűlt Pécsen, elkezdődött a munka: Felrajzolás, fonalrakás, első réteg fölrakása.
Egy ideig minden rendben ment. Csirimoja csak később szembesült vele, hogy ez volt az első eset, amikor csopotot kellett vezetnie. Nem számolt vele, hogy nem elég, ha annyit ad át a tudásából, neki elég lenne: ki kell találni, hogy a többieknek mennyi lenne az elég. Nem számolt azzal sem, hogy kinek mennyi ideig lehet fönntartani a figyelmét, és hogy kinek fordul az érdeklődése hamarabb az éjszakai élet felé...De minden esetre a munka haladt!
A második nap végére a gyúrásra került a sor, ami komplikáltabbnak bizonyult az előző műveleteknék. Nem számoltak ugyanis a kép méretéből adódó sajátosságokkal (amikkel nem számolhattak, tapasztalathiány miatt), sőt, a türkménektől koppintott klasszikus módszerek, sem akartak úgy működni egy 21. századi magyar ház teraszán...
Lassan eljött a hazamenés ideje is, s így a csapat jelentős hányada (pontosan 3/5 része) lemorzsolódott. Zsuzsi és Csirimoja viszont még egy napot hősiesen gyúrták a képet Kispál és a Borz számok ritmusára, nevetőgörcstől környékezve, s végül jelentős veszteségeket szenvedve kéz-bőr-folytonosság tekintetében. De elkészült! Nem lett ugyan tökéletes, sőt... Nem lett olyan kemény sem, mint a mintául szolgáló türkmén szőnyegek. De mi szeretjük! Elvégre is ez az első közös Meseerdőnk. Azóta is a tantermünkben szórakoztat bennünket unalmasabb óráinkon...
Békés Nóra
Valkai Zsuzsa
Dékány Marianna
Náfrádi Lilla
Filep Orsolya
Meseerdő, 2008
